Köszöntő

Köszöntő (1)

péntek, 02 augusztus 2013 08:41

Köszöntő

Írta:

Könyvek, amiket mindenkinek legalább egyszer el kell olvasnia

Bevezető gondolatok

Fura világban élünk manapság. Olyan világban, ahol a könyvnyomtatás Gutenberg óta először alapjaiban kérdőjeleződött meg. A kérdés körüli heves vita mintha napjainkban már csillapodna; vagy csak egyre érdektelenebbé válnánk iránta? Az 1980-as évek elején a könyvnyomtatásnak, mint papír alapú, kézzel fogható jelenségnek vészharangot húztak, egyesek pedig feladták rá az utolsó kenetet is. Sokan azon az állásponton voltak, hogy a könyv, mint fűzött, papírlapokból álló, bármikor elővehető kiadvány a közeljövőben megszűnik létezni. A borúlátóak féltették az újságok, könyvek jövőjét, sőt egyenesen a humán értékeket, úgy vélték, hogy Gutenberg találmányának búcsút kell mondani. Ezalatt a történelmi viszonylatban rendkívül rövid idő alatt még jobban elterjedtek a számítógépek, laptopok, velük az internet, táblagépek és csodatelefonok ütötték fel a fejüket. S hódító útjukra indultak az e-book olvasók, sokunk nagy örömére. A könyveket pedig nem bántjuk. Az elmúlt időszakban beletörődtünk, hogy a könyvek léteztek, léteznek, és igenis, létezni fognak. Hiába a technika, ragaszkodunk hozzájuk. S lehet, hogy kevesebb példányt vásárolunk, de ez nem feltétlenül az érdeklődés hiányát jelenti. A könyvek nem mentek ki a divatból, bár az eladott példányszámok csökkenek, és az olvasás erőteljesen visszaszorul, főleg a fiatalabb generációk körében.

Napjainkban az interneten a fogalmak, kifejezések, adatok keresése olyan természetessé vált, mint a kódexek lapozása.

Nem kívánjuk álszent módra az internetet hibáztatni. Sőt, örülünk, hogy létezik, s lassan minden otthonba belopakodik. – Csak használjuk jól. Okosan. Hasznosan.

Az e-book olvasók rendkívül jól ötvözik a mai és a régi technikát. Mindenki megtalálhatja a neki legjobban megfelelőt, vannak, akik ragaszkodnak a wifi-hez, a színes képek nézegetéséhez, másoknak bőven elég, ha webpapír minőségben olvasgathatnak. A lényeg, hogy egy könyvtárat hordozhatunk a zsebünkben, ami igényeinknek megfelelően bármikor bővíthető, vagy akár teljesen kicserélhető. Praktikus kis szerkentyű, melyre sok ingyen könyvet letölthetünk, főleg a divatos olvasmányokat célszerű megszűrni, és először letölteni, majd ha tényleg tetszik nekünk, akkor megvásárolni. Merthogy aki szeret olvasni, az megveszi a könyveket, hiszen azok valóban bármikor elővehetőek, ráadásul illatuk van, vagy áporodott antikvár, vagy pedig friss könyv…

Többször olvasni ugyanazt a könyvet?

A válaszunk: határozott igen. Hiszünk abban, hogy ha az ember hajótörést szenvedne egy pirinyó kis szigeten és csak egyetlen könyv lenne a társa, akkor sem tudná megunni. Na jó, lehet, hogy megunná időlegesen, de mindig találnánk benne új felfedeznivalót, ami felett korábban elsiklott a figyelmünk.

Mindenki ismeri az érzést, amikor előveszünk egy könyvet, ami korábban nagy hatással volt ránk. Neki kezdünk, alig várjuk, hogy elérjük azt a részt, ami megérintette a szívünket. S közben találunk új sorokat, amik elgondolkodtatnak, és csodálkozva tesszük fel magunknak a kérdést: Hogyhogy eddig nem vettük ezt észre? De megjegyezzük, akár a fejünkbe véssük bele, akár a lap sarkát hajtjuk be. S olvasunk tovább, amíg eljön „Az a rész.”. S sokszor előfordul, hogy az a rész már nincs ránk olyan hatással. Nem értjük, miért… Pedig egyszerű: ennyit változtunk a legutóbbi olvasás óta…

Elevenítsük fel ezt az érzést! Rovatunkban ehhez az újrafelfedezéshez szeretnénk kedvet csinálni, ösztönzést adni. Sok olyan könyvről lesz itt szó, amivel szinte mindnyájan találkoztunk, de emlékszünk még rá?

Bátran ajánljuk elővételre és aktív olvasásra a gyerekkönyveket is! Lehet, hogy az életünk nem fog tőle oly gyökeresen megváltozni, mint ahogyan azt a divatos ezoterikus művek ígérik, de biztosak vagyunk benne, hogy ártani nem árthat!

-odo-