"Ott kezdődött talán, hogy egy kolléganőmtől kaptam egy vízipálmát, egész pontosan annak egy hajtását azzal az indokkal, hogy aki gyereket akar, az előtte készüljön fel rá, kutyával, de minimum páfránnyal. S mivel neki nem volt páfránya, így vízipálmát hajtott le nekem azzal a feladattal, hogy megnézzük, valóban akarok-e és képes vagyok-e a gyermekvállalásra.
Leginkább csak mosolyogtam ezen, hiszen mindenképpen átgondolt lépésnek tűnt. A vőlegényemmel már hat éve együtt voltunk, még az egyetemen ismerkedtünk meg. Minden jól működött köztünk, ezért kezemben a vízipálmával, a gyerekvállalás indikátorával siettem hazafelé közös otthonunkba.
Mire számítottam pontosan? Gondolom nagy nevetgélésre, élcelődésre, de arra biztosan nem, ami fogadott. A hálószobánkban két alak húzta magára riadtan a takarót. Az egyikről tudtam ki, a hirtelen ex jelzőt kapott vőlegényem, de másik... A paplan alól kilógó bokatetoválásáról ismertem meg. Még szép, hogy megismertem azt a tetoválást! Hisz ezzel ünnepelte meg a retteget 3. éves szigorlatának sikerét. Egyébként is megismertem volna a bokáját, az ember azért egész jól ismeri legjobb barátnője lábát...
Csodálkozom, miért nem vágtam hozzájuk a pálmát. Azt hiszem a Sors előre elrendelte, hogy ennél jóval fontosabb szerepet kapjon az életemben. Szimplán csak lehúztam róluk a paplant, és gratuláltam nekik. - Nem, nem vagyok ennyire úrinő, inkább ezt hozza ki belőlem a hirtelen helyzet.

Hónom alá kaptam a pálmámat, levettem a vőlegényem kocsi kulcsát, amit szintén nem értek miért tettem, hiszen sosem szerettem vezetni, egyedül meg főleg nem, mindenesetre autóba vágtam magam és elindultam. A vízipálmát a hátsó ülésre tettem.
Aztán felmerült bennem, hogy hová... A szüleimhez mentem, és olyan csalódott voltam, hogy fel sem tűnt, hogy nem szeretek vezetni. Végig beszéltem az utat, leginkább ilyen jellegű mondatokat ismételgettem: "Ezt nem hiszem el!", "Hogyan tehették ezt velem?", s mivel nem akartam teljesen idiótának tűnni, környezetem egyetlen élőlényének sóhajtoztam, a pálmának.
A szüleim megértőek voltak, kedvesek, és kérték, maradjak náluk. De nem akartam. Nem is tudom miért, csak arra vágytam, hogy úton legyek, és arra figyeljek, ne a bennem lévő fájdalomra. Mindenesetre pár napig velük maradtam, és álláshirdetésekre vadásztam, mert eldöntöttem, hogy új életet kezdek.

Talán nem is ez a jó szó, hogy eldöntöttem. Túl nagyképű ehhez az élethelyzethez. Inkább csak korábbi énem háttérbe szorult, és hagytam, hogy valaki más irányítson helyette. S ez a másik jól csinálta, amit csinált. Ezt most megcáfolni látszik, de felmondtam.
Otthagytam a békés könyvtári állásomat, és egy energiaitalokat forgalmazó cég kereskedelmi menedzsere lettem. - Ez régen az utazó ügynök volt. Szerencsém volt, fiatal nőt kerestek, aki járja az országot, havonta csak pár napot tud otthon tölteni. Emiatt kevés nő jelentkezett, én boldogan vállaltam.
Egy kis bőröndben elfértek a cuccaim. Fel sem merült, hogy a pálmámról lemondok. Azt hiszem azért, mert közeli ismerősömmé vált a rajtakapás nevű akció során, másrészről meg nem akartam lemondani róla, hiszen gyermekre -a történtek ellenére továbbra is - vágytam.
A szüleim ágáltak a döntésem ellen, és csúnya jelzőket akasztottak volt vőlegényemre és egykori legjobb barátnőmre. Féltettek, mert a jogosítványt anno azért csináltam meg, mert korunk elvárásának éreztem, de az exem szinte sosem hagyott vezetni.
A feladatom annyi volt, hogy az ország különböző pontjain felkeresem a termékeinket forgalmazó cégeket, bemutatom az új áruinkat, viszek nekik prospektusokat, ilyesmi. Semmi komoly. Viszont azzal járt, hogy állandóan úton voltam, és gyakran szállodai szobákban aludtam. Havi egyszer kellett bemennem a fővárosi központban, és havonta 3-4 napot otthon tölthettem.

Hogy miért nőt kerestek egy ilyen feladatra? Elárulom. S ezzel azt is, miért voltam benne olyan sikeres. Ez főként a férfiak birodalma, ahogyan ez a gumiszerviz is. A főnökök az itallal együtt engem is termékké tettek, ami az ő bevételüket növeli. Növeltem, igencsak! Csinos, egyedülálló, fiatal nő vagyok. A férfiak azt hitték azért, mert a kalandot keresem. Kihasználtak volna minden alkalmat, hogy az ágyukba cipeljenek, de nem igazán sikerült nekik. Viszont akkor is nyitottabbakká váltak a termék iránt. Valójában sokszor én voltam a termék, nem az ital.
Kevéssé érdekeltek, a történtek feldolgozása hosszú út volt, és ezen nem alkalmi partnerekkel akartam elindulni.

Egyébként hamar kiderült, hogy szeretek vezetni, és egész jól is megy. Azt hiszem, ezzel jóval több nő lenne így, ha a párja nem magyarázná belé az ellenkezőjét...

A barátnőm árulása legalább ennyire fájt. Talán jobban is, hiszen a vőlegényem egy pasi volt, de ő a barátnőm, szinte a testvérem. Hiányzott... Már nem volt kivel megbeszélnem a lelki és mindennapi életem történéseit. Az egyetlen lény, aki hűségesen kísért, a vízipálmám volt. Mivel sok választása nem volt, egyszerűen jött velem mindenhova. A hátsó ülésen jól elvolt, meséltem neki a múltamról, a jelenemről, terveimről. Elparodizáltam a nyomulós partnereinket, s minden szerénység nélkül állíthatom, némelyik egész jó alakítás volt. A pálmám pedig végighallgatott.

Kétségtelenül kevesebb gond van vele, mint egy állattal. Azért őt is gondozni kell, meghálálja. Sokat nőtt és terebélyesedett, mióta nálam van. Közel egy méteres, és negyedévente át kell ültetnem. Az biztos, hogy nem kell megállnom, mert pisilnie-kakilnia kell, vagy szeretne futni egy kört. Viszont nyáron kétszer meg kell itatnom, általában kiveszem, alulról megöntözöm, és amíg ő felszívja a vizet, addig én eszek. Úgyhogy legalább nyáron fixen megvan a napi két étkezésem, általában egy bevásárlóközpont parkolójában. A hideget nem szereti, egyszer sajnos megfázott, azóta kínosan ügyelek rá, hogy nehogy a hideg autóban felejtsem. Tavasszal és kora ősszel az autóban éjszakázik. Nyáron kiveszem, és a hőségben úgy parkolok le mindig, hogy amíg tárgyalok, árnyékban legyen. Télen a szobámban alszik, az ország bármely pontján is legyen az a szoba. Eleinte különleges alkalmakkor vettem neki díszeket, de mire úgy nézett ki, mint egy giccses karácsonyfa, lemondtam erről.

Elmondva mindez macerásnak tűnik, ugye? Pedig nem az. Ezekért az apró törődésekért cserében van egy barátom. Egy igazi barátom, aki mindig meghallgat, és soha nem él vissza a tőlem kapott információkkal. Nagyon sokat segített a történtek feldolgozásában. Most már jól vagyok. Nem szedtem gyógyszereket, nem jártam pszichológushoz, és nem kürtöltem világgá a fájdalmamat. Lerendeztük, vagyis ledolgoztam itt, autón belül.

A sikereimet illetően sokat köszönhetek neki. Ja, amúgy Pálmának hívják. Sokára jöttem rá, hogy van egy ilyen női név, és ezt mintha rá öntötték volna. Az emberek megjegyeznek, és kíváncsiak lesznek rám, amikor meglátják, hogy gyerekként hurcolom a pálmámat. Nyitottak lesznek irányomban és ennél jobb kiindulópont nem létezik tárgyalásokhoz.

Gondolom, én vagyok a bolond lány a pálmájával, de alapvetően nem érdekel, ki mit mond rólam a hátam mögött, mert ugye az emberek azért leginkább ott szeretnek beszélni."

Nagyjából eddig tartott a Timivel folytatott beszélgetésem, mert sorra került. A gumicsere után vidáman dudálva hajtott el mellettem, a hátsó ülésen a vízipálma rutinos utasként meg sem moccant a szerviz előtti éles kanyarban.

Igaza volt. A többiekhez hasonlóan én is megjegyeztem és alakja elevenen élt bennem.

Olyan jó fél év múlva találkoztam vele megint. Az autóját ismertem meg, de a hátsó ülésen nem volt ott a pálma, csak egy kis edényke valami zöld szárakkal.

Bevallom, megvártam... Ügyvédhez kellett volna sietnem, de nem tudtam parancsolni a kíváncsiságomnak.
Rögtön megismert, s örömmel mesélte, hogy találkozott valakivel, akiben meg tud bízni. Pálma a férfi nappalijába került, azok ott hátul a hajtások. Nem értettem, miért nyugdíjazta le hű társát. Széles mosollyal mutatott pocakjára, mert kell majd a hely a babaülésnek! Lehajtott egyet, mert ugye mégsem válhat meg Pálmától, de csak kisebb tér jut neki. Az állásától is elbúcsúzik, mert igen, valóban nem családos nőnek szóló munkakör.

Büszke voltam rá, és vagyok mind a mai napig. Rá, és Pálmájára egyaránt.

B.M.