Házi kedvencek

Az oldalunkat régóta követő hűséges olvasóinknak már feltűnhetett, hogy jó ideje elkoptak a kutyasétáltatás közben felmerült gondolatokból merítkező írásaim. Először a séta maradt el, aztán pedig a gondolatok.

Seta allatorvosi rendelvenyre

A kép forrása: pixabay.com

A világunk szűkül, és ezt most a fizikai világunkra értem, vagy úgy is mondhatnám, hogy szépen lassan mindent elveszítünk, ha nem figyelünk eléggé.

 

Évekkel ezelőtt szinte naponként hosszú sétákat tettem vizslámmal a határban. Nem bántotta a vadakat, általában csak egy-egy kóbor macskát, vagy fülét hegyező nyulat láttunk. A kutyám szaladgált, én sétáltam mellette, majd hazatértünk. Egyszer szólt egy vadász, hogy ne engedjem el többé, mert ha meglátja, kilövi. Lehetne erről hosszan írni, de úgy döntöttem, hogy rendben, akkor megyünk másfelé. Mentünk másfelé, amíg meg nem jelentek a kutyasétáltatást tiltó táblák. Aztán az utcán, pórázon történő sétáról is leszoktunk a kóbor kutyák miatt.

Történetünk egy nyári reggel kezdődött Nyíregyháza Örökösföld kisállat vásárán. Első látásra beleszerettem egy fekete-fehér törpenyúlba, akit örömmel vittem haza. 

Otthon naivitásom új szintre lépett, amikor megpróbáltam összebarátkoztatni Dorka nevű kerekes kutyámmal. Dorka két lábon és két keréken közlekedve csak kevés lényre jelentett fenyegetést, de a barátságos törpe nyúl e kategóriába tartozott.Puszogmany

Így hát az új jövevényt édesanyám gondjaira bíztam, aki egyre nagyobb szeretettel gondozta (etette, futtatta, fésülte) a Puszogmány névre keresztelt jószágot, akiről időközben kiderült, hogy kevéssé törpe, viszont annál inkább öntörvényű és hangulatingadozásai közben elkövetett agresszív kilengései alapján bizonyára némi vérnyúl felmenőkkel is büszkélkedhetett.

Édesapámmal visszatérő szlogenünké vált, hogy krumplit javasoljunk a durcás nyúl mellé - a mi pocakunkba és ne az ő etető táljába. A rozmaringos sült nyúl burgonyaágyon fantazmagóriával hecceltük Puszogmányt és édesanyámat.

Nyuszika nőtt, aztán törpenyúl létére egész nagyméretűre  cseperedett, inkább ő hergelte Dorkát. Évekkel később egy tavaszon követte Dorkát az örök vadászmezőkre, a jázmin bokor alatt pihenik álmukat.

Kora nyáron édesapám valami furcsaságot vett észre, de nem szólt addig, amíg biztos nem lett benne. Puszogmány sírján egy hatalmas krumplibokor nőtt és azóta is minden évben.

Ez Puszogmány évenkénti túlvilági ajándéka nekünk, akik annyiszor cukkoltuk őt krumplival.

B. M.

A tavasz közeledtét mi sem jelzi jobban, mint a zengő madárének, s kertészként az embernek szerszámokkal a kezében ügyködve énekes barátaink dala a szívét-lelkét-fülét betöltve megsokszorozza erejét.

S mi adhatna több erőt, ha nem az, hogy rájövünk, hogy a madarak bizony tudnak magyarul!

Madaretetes6

Minden ember életében vannak titkok, amiket csak a megfelelő bizalmi szinten álló személyekkel oszt meg, és azt is csak hosszas vívódás után. Ilyen például az, hogy 30 év felett a nők talpa kínosan szárad, vagy ismerőseink egy részét azért „drágám”-ozzuk kitartóan, mert nem jut eszünkbe a nevük, vagy mert kolibrik laknak a kertünkben. Igen, Magyarországon.


Amikor először megjegyeztem, körülbelül 2008 vagy 2009 nyarán, hogy mintha kolibriket láttam volna elsuhanni a zempléni otthonunk kertjében, kaptam nagy letorkolásokat, és emlékeztettek rá, hogy ez egykori biológia tagozatos gimnazistától több, mint buta észrevétel.


Azóta elteltek az évek, a nyarak még melegebbé váltak, Google a barátunk, Wiki pedig a barátnőnk lett, s ezzel – az egyébként megsokasodó számú – magyar kolibri rejtélye is megoldódott.

szender

Avagy mihez is hűséges a macska: a házhoz, vagy az emberhez?

 

Sokáig nem volt macskám, mivel a macskatartás rendkívül túldimenzionált elfoglaltságnak tűnt mások szájából. Rengeteg szlogent hallottam, onnan kezdve, hogy a macska szeretetéért meg kell dolgozni, egészen odáig, hogy a cicák a világ legegoistább lényei.

KommunaAztán úgy hozta az élet, hogy nekem is lett két macskám, igazából azért, hogy szórakoztassák a kutyámat, aki távollétemben végig a kapunál nyüszített. Az összeszoktatás megtörtént, s a két apró, tenyeremben elférő pamutgombolyagból viharos gyorsasággal félfelnőtt macskák lettek, akik az immár társaságban megnyugodott kutya hátán békésen elszieztáznak.

Eleinte a pincében laktak, és tevékenykedésüket elnézve egy életre megfogadtam, hogy nekem a házon belül biztos, hogy nem lesz soha macskám. Minden mozdítható, ráugorható tárgy a földön fekve kötött ki, és nagyon nem olyan állapotban, mint amilyennek én szerettem volna látni. Aki figyeli a macskák játékát, az biztosan egyetért azzal, hogy a macskák született gyilkosok és nem mondtak le ragadozói mivoltukról. A játékelemek nagy része könnyen felismerhető, amikor látjuk őket vadászni és játszani az áldozattal.

1. oldal / 3