Házasoknak

December. Szerintem minden gyerekes családnak, főleg ott, ahol pici gyerek van, nagyon nehéz időszak. Első körben mondhatnám azt is, hogy az ajándékok és a nagy rohangálás, a mindenki igényeihez való igazodás miatt. De tényleg? Ez nem is olyan rossz, hiszen nem kell megállás nélkül, rohanva vásárolni – ezt pedig nem csak a mostani nehezebb időszak mondatja velem. Nálunk eddig is inkább az okozta a nehézséget, hogy a család tágabb részét rávegyük arra, hogy nincs szüksége a Kishercegeknek a 146. kisautóra vagy bármilyen más apró méretű építős játékra. Van elég, még kicsivel is több, mint kellene és inkább csak a veszélyességüket látjuk, ha véletlenül nem pakolnak el maguk után és elrejtve a fotel lábánál felejtődik egy kisebb jármű…

Modern mikulas

Felénk járja egy mondás: „Eltűnt, mint szürke szamár a ködben”. Most saját magamra kell értelmezzem ezt a szólás-mondást, mivel szerintem akik régebben követték az oldalunk láthatták, hogy – hogyan is fogalmazzak – elég sokszor jelentkeztem… Aztán pedig kisebb-nagyobb kihagyásokkal és az utóbbi időben előkerült a „szürkeszamár-effektus”.

Szurke szamar kodben

Erről még nem írtam. Mint ahogy olyan sok dolog marad meg csak bennem, mert mire ideülnék a géphez, őszintén szólva, sokszor inkább az ágyat választom… Elnézést kérek kedves Olvasók ezért a kis önző tettemért, de szerintem azért akadnak néhányan, akik megértenek.
Változás. Ez a szó illik leginkább az utóbbi néhány év minden egyes megélt napjára. Első változásként tudatosulnia kellett bennem, hogy anya leszek – akkor még csak így kicsi betűvel. Aztán megszülettek a kis Hercegek és akkor tudatosult igazán, hogy anya lettem és ez már így is marad. Szépen nőnek azóta is, egyre elevenebbek, egész napos játék, lótás-futás és minden, ami két hihetetlenül mozgékony kétéves kisfiúnak elérhető a karantén utóbbi egy évében egy hatalmas kertes házban.

Kissé régóta nem jelentkeztem, így valószínűleg a kedves Olvasók úgy gondolták, hogy a kis Hercegek, a kert és mindenféle tennivaló elnyelte írói vénámat, de inkább azt mondanám, ez így együtt az írói időmet tüntette el. Tavasszal írtam, ha jól emlékszem, utoljára. Az Öregkirály betegsége környékén, aztán pedig jött a jó kis karanténos időszak, amit mi a kertben töltöttünk és mindenféle veteménnyel, majd palántával teleraktuk a kertet. Ez természetesen a nyár folyamán adott rendesen munkát, viszont most már élvezzük minden betakarított zöldség és gyümölcs ízét, ami a kertünkben termett. Tele a kamra és tele a fagyasztó. Jöhet a tél!

Levendula
Minden bizonnyal mások is kerültek hasonló helyzetbe. A nyár pedig eltelt. Szerettük volna a kis Hercegeknek megmutatni, ha nem is a világot, de legalább országunk mindenféle rejtett szépségét, viszont a nagyszülők és az ő kicsi életük védelme érdekében nem nagyon fedeztünk fel semmit. Itthon játszottunk és kertészkedtünk, amibe szép lassan ők is beletanultak. Nagy kedvenc lett a söprű és a gereblye, de az igazi örömöt a virágszedés és a levendulaszüret jelentette. Az Öregkirály pedig szép lassan meggyógyult, így a mostani időszakra betegségének már csak a nyomai maradtak. A Hercegek pedig megtanultak még jobban vigyázni rá, odafigyelni egymásra és másokra is.


Reméltük, hogy talán az ősz beálltával majd kirándulhatunk nagyokat és gyönyörködhetünk az őszi erdőben, de ez a vírus megint keresztülhúzta számításainkat, ráadásként pedig lassan egy hónapja mindenki szép lassan elkezdett köhögni. A kis Hercegek már láttak szkafanderes néniket, akik jöttek mintát venni, vajon mi baja lehet a családnak, de ezt a vírust nem tudták kimutatni. Viszont önkéntesen újból karanténba vonultunk, aminek az lett a hozadéka, hogy egyetlen Királyfim is itthon töltötte napjait, amit mindannyian nagyon élveztünk.

Ujra itt
Ráadásként úgy döntöttünk, mivel nem sétálgathatunk és mutathatunk meg gyönyörűen feldíszített tereket, városokat, inkább itthon díszítünk fel mindent. A karácsonyra várva pedig lassan díszbe borul az egész ház, amiben nagy segítséget jelentenek szomszédaink, akik szintén itthon töltik napjaikat és még karácsonyi díszeket is gyűjtenek. A két ház és udvar így lassan teljes pompájában ragyog, várjuk a Mikulást és a karácsonyt.


Valószínűleg még sok család jár ugyanebben a cipőben, mint mi. Régebben én sem kezdtem már november elején díszíteni és készülni. De ez a világjárvány és az egyre ijesztőbbé váló hírek, valamint saját állapotunk és a nagyszülők, valamint a gyerekek védelme arra késztet, hogy itthon tegyem még szebbé, színesebbé és díszesebbé a napokat. A kis Hercegek pedig minden alkalommal rácsodálkoznak a gyarapodó díszekre. Örömük pedig így már két családnak ad a szomorú őszben boldog pillanatokat, így készíthetjük lelkünket az igazi karácsonyt várva.

 

Rószegh Lili

Tegnap megint elgondolkodtam ezen a kérdésen… Erről még nem írtam szerintem, inkább talán anyák napja környékén, hogy még nem feltétlenül érzem azt, hogy engem is ünnepelni kellene, bár ki tudja… Egyik ismerősömnek megszületett az unokája, aminek nagyon örültünk és kérdeztük, hogy jól van-e az ifjú anyuka, aki tényleg elég ifjan szült, hiszen ma már huszonévesen nem mindig vállalnak gyermeket.

Szules

1. oldal / 4