Falun lakunk, ami ugye kertet is jelent és ez nálunk rendes kert, mert mi – elnézést kérek azoktól, akik falun élnek, de nincs kertjük – szóval mi nem igazán tartjuk falusi embernek azokat, akinek akkora kertjük van, ami inkább csak egy virágos udvart takar és ötöt lépve már a szomszéd telkébe botlik. Nálunk a kert azt jelenti, hogy az tele van gyümölcsfákkal és a kukoricától a sárgarépáig van ott minden. Ez viszont azt jelenti, akad benne munka, ha pedig érni kezd minden, akkor aztán nincs megállás. Így lett ez most is, és ahogy egyik utcánkban lakó néni megfogalmazta: „a növények nem ismerik a pünkösdöt”. Ebből adódón pedig fogalmuk sincs arról, hogyha hosszú hétvége van, akkor várjanak már egy kicsit a beéréssel, mert mi pihenni szeretnénk, kirándulni, sétálni, bármit. Nem. Ők megérnek és azt akarják, hogy szépen le is szedjük őket és ha már leszedtük, akkor csináljunk is velük valamit.

A hétvégénk ezért mindenféle mozgásformával telt, ami a sporttevékenységeim teljességét fedték le az utóbbi pár napban: legugolni, felállni, hajolni és nyújtózni, felmászni és egyensúlyozni a létrán vagy bármin, állni, aztán pedig a karunkat és az ujjainkat is megmozgattuk. Mivel értük el mindezt? Nagy családi borsószedő és pucoló, valamint cseresznyeszedő és lekvárfőző programmal. Mindegyik mozgást megtalálhatjuk benne és még együtt is vagyunk. Beszélgetünk, nevetgélünk, eszegetünk és közben tele lesz a hűtőnk borsóval, a kamránk pedig cseresznyelekvárral. Mi így tartottunk össze a hétvégén és ünnepeltük a pünkösdöt, mivel a növényeink nem tudják, mit jelent az ünnep.

A sportot ezen a hétvégén így pipáltam ki az életemben, de gondolom, kíváncsiak a kedves Olvasók, hogyan haladok a nagy futó tevékenységemmel. Hát őszintén szólva még mindig csak a barátkozásnál tartunk, de a biciklivel már sokkal jobb viszonyt ápolok, így a múlt hétvégén életemben először beneveztem egy sportnapra és körbetekertem a Velencei-tavat. Amitől egészen odáig féltem, hogy ez nekem mennyire fog menni és most tényleg ne nevessen senki, de még a szervezőknek is írtam, hogy megkérdezzem, vannak-e emelkedők. Biztosan sok értelmetlen kérdést kapnak, viszont egész hamar válaszoltak, hogy csak egy enyhe emelkedő lesz. Nos az én agyamban ez a szó viszont olyan értelemben van jelen, hogy kinek mit jelent az enyhe, így egy kisebb pánikrohamost kaptam, de az én egyetlen, igazi Királyfim megnyugtatott, hogy az tényleg pici, tehát nem kell tőle félni és tényleg így lett és életem egyik legnagyobb sikerélménye lett számomra a múlt vasárnap. Ugyanis rájöttem, hogy igen, meg tudom csinálni és túlélem, egyedül is képes vagyok rá, hogy körbetekerjem azt a tavat és hozzá kell tennem, még csak nem is fáradtam el szörnyen, hanem szép kényelmesen sikerült mindezt megtenni egész sok gyerek társaságában, mivel ők már most edzettebbek, mint én. De talán előbb-utóbb nekem is minden sokkal könnyebben megy majd. Most viszont úgy érzem, a cseresznyelekvár készítése is felér egy tókerülő biciklitúrával.

Próbálja ki mindenki és higgye el, megéri. Mindkettő.

Rószegh Lili