Sokat mesélek. Régen is, most pedig még többet. Általában sokat olvasunk a kis Hercegeknek könyvből, amit nagyon szeretnek egészen pici koruk óta. Élvezettel lapozgatják a kemény táblásokat egyedül, a többit segítséggel és úgy veszik kézbe az újságot, mintha évek óta komoly lapolvasók lennének. Ez utóbbit az Öregkirálynak köszönhetjük, hiszen ő napi szinten olvas újságot és ők ketten pedig mindent úgy akarnak csinálni, ahogyan tőle látják.

Éjjelente, mikor még gyakrabban ébredtek fel, sokat meséltem nekik fejből és így – majd lassan a kedves Olvasók is megismerik – új történetek születtek a kerekerdő lakóival. Volt már lázas és náthás a Kéknyúl, köhögött a Mókus és új házba is költöztek, de ezekről majd szép lassan mesélek majd.

Tavaszodott. A kerekerdő lakói már nagyon várták, hogy újból a virágos mezőkön játszhassanak kis barátaikkal, Rozikával és Gittával. Vágyakoztak a napfény után és szerették volna már újra hallani Aranka seregét, ahogy kirajzanak a kaptárból és döngicsélve szállnak virágról virágra. Csak egyikük lett egyre idegesebb és nyugtalanabb, ahogy közeledett a húsvét. Kéknyúl gondterhelten járkált odújában és előtte, helyesebben bármerre is járt, szinte fellegek vonultak fölötte. Barátai nem értették, mi történt a mindig vidám, ugri-bugri nyuszival, akit már ide s tova több száz éve, de minimum emberemlékezet óta ismernek.

Rozika és Gitta lassan cseperedtek. A tündérek, manók, a kerek erdő és kerek rét lakói, minden állat a faluban és környékén boldogan nézték, ahogy kis barátaik növekednek mind méretükben, mind értelmükben is, emellett pedig még szeretetük a körülöttük lévők iránt is egyre nőtt. Kedvességük, vidámságuk miatt a falu lakói is szerették a két kislányt, szüleik és nagymamájuk pedig próbálták vigyázni minden lépésüket.

Egy napon, nem sokkal Gitta negyedik születésnapja után azonban váratlan dolog történt, ami addig még sosem fordult elő a kislányok életében. Édesapjukat a közeli lovardába hívták, édesanyjuk is egyik megrendelőjéhez kellett vinnie az új ruhákat, nagymamájuk pedig még nem ért haza a boltból. Nem volt mit tenni, hiszen aki állatok gyógyítását vállalja, annak az életében előfordulhatnak váratlan események, ezért édesapjuk ugyan aggódva, de magára hagyta a házban Rozikát és Gittát, megígértetve velük, hogy addig, míg nagymamájuk haza nem ér, egymásra vigyázva játszanak a szobában és senkinek nem nyitnak ajtót. Egyedül Momó lesz az, aki vigyáz rájuk, így szüleik rá bízták a két kislányt.