Sokszor mondjuk, az őrült és a zseni közt kicsi a választóvonal, ha egyáltalán létezik... hogy jutott ez most eszembe? Az utóbbi időben a tévécsatornák közt válogatva lett egy új kedvenc műsorom, ahol gyerekektől kezdve a fiatalokig mutathatják meg az igazán tehetségesek, mit is tudnak művelni hangszerükkel. Klasszikus zenei vetélkedő – elsőre én is felkaptam a fejem. Egyáltalán működni fog és nézi majd még más is rajtam kívül? Aztán jött a meglepetés. Elég sokan kapcsolnak arra a bizonyos csatornára és ámulnak, mit is tudnak a fiatalok.

A társaság nagy része még tényleg gyerek, viszont elég csak nézni, ahogy játszanak, láthatjuk az arcukon, mit jelent számukra a zene. Akár így is írhatnánk: ZENE. Ugyanis itt nem arról van szó, hogy ők reggel hirtelen kipattanva az ágyból ellenállhatatlan vágyat érezzenek arra, hogy elinduljanak egy versenyen csak azért, hogy „sztárok" legyenek. Ők akkor is játszanának, ha csak a szűk környezetük tudná és sejtené legbelül, hogy bár még csak gyerekekről van szó, mégis valami különleges fény lakozik bennük, amikor pedig hangszerüket a kezükbe veszik, kisebb csoda történik.

Létezik egy szó, amit leginkább a történészek használnak: forráskritika. Azt gondolom, hogy mindenképpen indokolt lenne ezt elterjeszteni és használni napjainkban, különösen az internet nyújtotta (látszat)ingyenes életmód tanácsokat osztogató honlapokat illetően.

Merthogy szeretünk okosodni, jobban megismerni magunkat, s gyakran lehet találni olyan szolgáltatásokat, melyek valóban segítenek kimászni abból a bizonyos lelki veremből. Meg vannak, amiket csak saját meggazdagodásuk érdekel. S léteznek olyanok is, akik látszólag ingyenesen, de a gyakorlatban fizetős extra tanfolyamokon osztogatják nem épp megalapozott tanácsaikat.