Kedves Olvasóink tapasztalták már, hogy bizonyos ételek rossz ómenek életükben, elfogyasztásuk után negatív események történnek Önökkel? – És most nem ételmérgezésre vagy allergiára gondolok.

Az én életemben a körözött tölti be ezt a szerepet, és így leírva be kell vallanom, valóban baljóslatú nevű csemegéről van szó.

A kép forrása: https://cookpad.com/hu/receptek/1926801-klasszikus-korozott

Elkezdődött az adventi időszak és a mindenféle vásárok közepette tényleg eszembe jutott az, vajon tudjuk-e, hogy mit jelent. Tisztában vagyunk-e azzal mit jelent advent és a várakozás időszaka. A karácsony előtti negyedik vasárnappal kezdődő időszak már a kora középkortól létezik és az „adventus Domini”, vagyis az „Úr eljövetele”  latin kifejezésből eredeztethető. Nem térnék ki most egy részletes egyháztörténeti, társadalomtörténeti bevezetőre, csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy advent időszaka már évszázadok óta a keresztény emberek hétköznapjainak részét képezi a karácsonyt megelőző hetekben. Mostanra viszont eljutottunk odáig, hogy advent már nem feltétlenül a várakozást jelenti, hanem a mindenféle vásárokat, forralt bort és puncsot, ajándékokat, mindenféle bódéban árult, sokszor tényleg szemet gyönyörködtető műremekeket, de megtaláljuk a villogó csillagokkal díszített Mikulás-sapkát is. Szegény Mikulás, vajon mit gondolhat erről?

Lili példáját követve beszámolok Önöknek arról, mi mindent tapasztaltam meg, amíg oly keveset írtam. „Inter arma silent musae.” – Háborúban hallgatnak a múzsák, mondta Ciceró. Az elmúlt másfél évben váltottam pár munkahelyet, találkoztam sok emberrel, új ismeretségeket kötöttem, lelki gyakorlatokat folytattam és ápoltam régi barátságokat.

Háborúban nem voltam, inkább csak kalandokban, a múzsáim pedig a következőket súgták nekem:

1. Onnan tudod, hogy nem a legideálisabb helyen dolgozol, hogy görények között telnek a napjaid, pedig nem is állatkert vagy kisállat-kereskedés a munkáltatód.

2. Minden munkahelyeden legyen Nálad fokhagyma! Ha rossz helyen dolgozol, távol tartja a gonoszt. Ha jó helyen dolgozol, a többiek adnak Neked hozzá pirítóst.

3. A dolgok azok, amiknek látszanak. – Csak nem annak látjuk, amik. A múlt és a jövő szemüvegét levéve könnyebb felismerni a valóságot.

4. Sokáig Cromwell Oliver mottója szerint éltem: „Higgy Istenben és mindig tartsd szárazon a puskaport!” Most azt mondom: vigyázz Magadra és Isten is vigyáz Rád.

5. Nem az a barát, akivel gyakran beszélsz, hanem az, aki tudja mikor mit kell mondania Neked, még ha erre egy hajnal négykor, legszebb álmodat széttépő telefonhívás közben kerít is sort, mondanivalója hallatán pedig inkább feszengsz, mint dorombolsz.

6. Ha nincs gyereked, legalább ültess fákat. A szülők egy nap arra ébrednek, hogy a gyereket óvodába kell íratni. Te pedig arra, hogy eddig Te voltál a legmagasabb a portádon, most meg a legalacsonyabb. – És igen, a fák az égig nőnek.

7. A kutyát Isten szeretetből teremtette. A macskát pajkosságból.

8. Tiszteld a szüleidet.

9. Lehet, hogy néha azért nincs sikerélményünk és hisszük azt, hogy nem vagyunk a helyünkön, mert az élet azt akarja, hogy leküzdjük a gyengeségeinket.

+ 1. Szeresd a csendet. A belső csend sokkal hasznosabb dolgokat mond Neked, mint a külső zaj.

Városban sok furcsaságot lát a vidék lánya, ezek jelentős részén (pl. öltözködés, amit egyesek divatnak mernek hívni) már fel sem akad. Valami azért mindig jön, ami vizuális kihívásként örökre a retinájába ég.

Legutóbbi városban töltött napjaim során láttam egy ötven körüli, kifejezetten normálisnak tűnő férfit egy teljesen átlagos, mondjuk ki: házi macskát sétáltatni, macskahámmal. Mások biztosan nem akadnak fel ezen, de én még úgy tudtam és tapasztaltam, hogy a macska ragadozó, aki ugyan házi kedvenc, de szabadságpárti.

Összességében ezt így egy kicsit túlzó címnek érzem, de azért mégsem írhattam azt, hogy „elkezd sportolást imitálni”, vagy éppenséggel „futkározik egy kicsit valahol”, esetleg „nagy biciklisnek mutatja magát”. Inkább mindenből egy kicsit. De hogy mi is a nagy ok, amiért ezt elkezdtem, arra azért van magyarázat. Először is szeretném rögzíteni a kedves Olvasókban, hogy soha életemben nem sportoltam igazán. Ez már általános iskolában elkezdődött, amikor testnevelő tanárom valahogy olyan késztetést érzett magában, hogy a kis eminensnek titulált tanulót a falusi iskolában, akinek a szüleit, nagyszüleit mindenki ismerte. Nagyapám, mint a volt főagronómus elég nagy tiszteletnek örvendett és próbálta kis unokáit egy olyan szellemiségben nevelni szüleimmel együtt, amit édesanyjától látott. A lányok így megpróbálkoztak a balettal (ez nekem nem ment annyira, viszont unokahúgaim jeleskednek ezen a területen), zongorázni tanultunk,németül és franciául, főleg a humán területeken jeleskedtem, szóval ahogy egy volt professzorom mondta, olyan igazi 19. századi nemes kisasszonyoknak kijáró nevelést próbáltak megvalósítani. Ebből adódóan a testnevelés, mint olyan nem igazán tartozott nagy kedvenceim közé, hisz mindig utolsó voltam a sorban, a futásban mindig az utolsók közt értem célba és csak azt hallgattam, hogy na itt legalább látszik, hogy én sem vagyok aztán mindenben kitűnő, ezért szép lassan eluralkodott bennem az érzés, hogy ez nem jó.