Soha életemben nem metszettem még vissza rózsát, csak az elszáradt virágjait vágtam le, ezért segítségért kellett fordulnom... ki máshoz? mindannyiunk barátjához, Guglihoz, aki ugye mindent tud.
Elolvastam az első pár találatot, és mivel mindannyian ugyanazt ismételgették, profinak éreztem magam a témában. Gépet kikapcsolva a tettek, vagyis a kert mezejére léptem és... ott, a rózsák tövében rájöttem, hogy azért ez egyszerűbb a monitoron nézve, mint a gyakorlatban.
A képeken ártatlannak tűnő miniatűr bokrok szerepeltek, amik még véletlenül sem hasonlítottak az én vérszomjas fáimra.
A frissen olvasott tanácsok még a fejemben zsongtak. Az első, az éles metszőolló, megvolt, bár akkor még nem tudtam, hogy nem sokáig lesz az éles...
Az elhalt és ceruzavastagságú hajtások kiválasztása és eltávolítása könnyűnek feladatnak tűnt, és önszorgalomból levágtam a tollbetét vastagságúakat is.
Szellősre kell metszeni őket, szólt a következő tanács. Na ez már okozott némi fejtörést, de emlékezetből előásva megtaláltam, mire is gondolhatnak a profik, így hát kimetszettem a befelé nővő hajtásokat.
Aztán jött a neheze: a templomtorony magasságú hajtásokat visszavágni. De mennyire? Azt írták, 6-8 szemre, de az enyémen az első szem a nyakam magasságában jelent meg.
Valahol ennél a résznél tértem el a Gugli találatok tanácsaitól. A műhelybe mentem és egy masszív kis fűrésszel folytattam a megfelelő törzsek eltávolítását. De hogy mi a megfelelő?
A rózsametszés nehéz ügy. Ott határozottságra van szükség, el kell döntenünk, mit áldozunk fel és milyen magasra hagyjuk a többit. Figyelembe kell vennünk tetteink következményeit, és az időjárást, ha nem jól vágunk, akkor az bizony még lefagyhat, de ha túl magasra hagyjuk, akkor ugyanott leszünk, mint most.
Fűrészelés és metszés közben rémes víziók gyötörtek: mit fognak mondani a szomszédok? Mi lesz, ha nem fog virítani soha többé? Ha nagyon visszavágom és teljesen lefagynak a hajtásai...?
A kérdések az első komoly sérülések beszerzésével, a kicsurranó véremmel szálltak el belőlem. Merthogy a rózsa védekezik, kérem szépen! Tüskéi belemarnak az ember húsába, beakadnak a hajába és megcibálják a ruháját. Rózsát vágni csak határozottan, eltökélten lehet, nem rágódni a következményeken és az esetleges károkon, amiket okozunk.
Mire végére értem a rózsametszésnek nevezett két napos kálvárián, három dolog tisztázódott le bennem:
1. Az nem rózsa, hanem rosszul kifeszített szögesdrót.
2. A szomszédok és az utca embere maximum azt fogja mondani, ami az igazság: nem tudok rózsát metszeni.
3. Lehet, hogy Gugli a barátunk,és mindent tud, de rózsát metszeni csak sebek árán, az életben lehet megtanulni.
Azzal vígasztalnak, hogy az első rózsa nyílása el fogja velem felejtetni a megpróbáltatásokat, és talán addigra a hegek is eltűnnek a kézfejemről, s örömmel, szeretettel fogok újra a rózsáimra gondolni.
Lehet, de azért ezentúl a pacifistább növényeket fogom előnyben részesíteni a kertemben. Na jó, szobarózsát még fogadok…
