Segítenek értékelni az adott pillanatot, hogy megálljunk a rohanásban, megnézzük s meglássuk őket. A vázában pompázva is élők, pezseg bennük az élet, megörvendeztetik szívünket.
Így hát szertartássá vált, hogy tavasztól őszig virágcsokrot szedjek a kertben s azzal díszítsem a konyhát.

Ősszel részt vettem egy konferencián, melynek a témája a növények és virágok voltak – az első világháború idején. Azt hiszem akkor és ott gondoltam csak bele, hogy az ember életét mennyire végigkísérik a virágok, elmondhatjuk, hogy születéstől egészen haláláig. Hiszen máig is a családtagok virággal köszöntik az édesanyát és újszülöttjét, s virágokkal vesznek búcsút utolsó úton. A két állomás között elért eredményeket, jeles alkalmakat szintén virágok jelölik: ballagások, gratulációk, udvarlás, házasság, évfordulók.
A férfiak életének is fontos részét alkották a virágok. A háborúba induló katonákat virágcsokrokkal búcsúztatták, virágokkal díszítették a lovakat, puskákat, olykor az ágyúk csövét is; a meg-/visszahódított területekre bevonuló katonákat (természetesen megfelelő előkészületek után) virágokkal fogadták, virágmotívumokkal készített tárgyakat eszkábáltak a fogolytáborokban. Az állóháborúvá merevedett háborúban a lövészárkokba virágokat ültettek, a harctereken virágot szedtek, lepréselték és hazaküldték kedvesüknek. Növényekkel díszítették a kórházakat, mert tisztában voltak vele, hogy gyorsabban gyógyulnak azok a sebesültek, akiknek a kórtermeiben növényeket helyeznek el. S természetesen virágcsokrok fejezték ki az elesettek miatti fájdalmat, gyászt.

1915. május 16-án postára adott képes levelezőlap. A beteg katona ágyán rózsa, az ablakpárkányon cserepes virág. (A képeslap a Zempléni Múzeum gyűjteményéből származik.)

A virágárusok tapasztalata szerint napjainban egyre kevesebb virágot vásárolnak az emberek, s ez mintha tünete lenne a természettől és egyáltalán az élettől elidegenedő szokásoknak. E szempontból nézve még szomorúbb, hogy idén elmaradtak a ballagások s ezáltal a virágcsokrok, melyek jelenlétükkel emelték az alkalom fényét és jelentőségét a ballagók szívében.

Mindenesetre én tovább szedem a csokraimat, mert megértettem, hogy ezáltal nem a virágok lesznek kevesebben, hanem én válok többé tőlük.
(BM)