Bodrikutya és Szürkeszamár tanácstalanul nézték, míg Mogyi követni próbálta, nehogy valami baj érje. Nagymacinak viszont elege lett a dologból és közölte velük:

- Most már nem bírom tovább! Elkapom és addig nem engedem, amíg meg nem mondja, mi baja van!

- Jó! Végre történik valami! – kiáltotta Bodrikutya.

- Már épp itt az ideje! Lassan beleszédülök az állandó járkálásba…. – tette hozzá Szürkeszamár.

Aztán hogy a tettek mezejére lépjenek, és mert mindannyian elég kíváncsiak voltak, együtt elindultak Kéknyúl otthona felé, ami a kerekerdő egyik nyugalmas szegletében volt. Arra gondoltak, hogy mikor hazaér, ők már ott fogják várni, így nem mondhatja azt sem, hogy neki mennie kell. Egy dolog volt, amit mindannyian furcsállottak és már Momónak is megemlítették, hogy Kéknyúl minden évben farsang után elindult meglátogatni ük-üknagyapját minden unokatestvérével és rokonával együtt, ám idén még mindig itthon volt, húsvét pedig lassan elérkezett. Kéknyúl ugyanis minden évben a húsvétot követő kedden érkezett haza, most pedig még el sem ment.

Odaértek Kéknyúl odújához és elkezdték várni. Alig telt el egy jó fél óra, egyszer csak látják, jön barátjuk gondokkal terhelten, még a fűszálak és a virágok is kitértek útjából. Észre sem vette őket, csak mikor már az ajtó felé indult és szinte beleütközött Nagymaciba, aki egyszerűen leült az ajtó elé és ott várt rá.

- Mit kerestek itt? – kiáltotta meglepetten, de nem kevesebb méreggel hangjában.

- Jöttünk, hogy megkérdezzük, mi lelt téged? – dörmögte Nagymaci.

- Már nem bírok körbe-körbe ugrálni az erdőben a fákon – kiabálta Mogyi –, hogy kövesselek, nehogy valami baj érjen!

- Mi meg Szürkeszamárral nem tudjuk, miért nem játszol velünk és látogatod meg Rozikát, Gittát és Momót! – harsogta Bodrikutya.

- Bár Momó nem is hiányolt annyira…. – dünnyögte maga elé Szürkeszamár – biztosan tudja, miért vagy ilyen…

Kéknyúl most még jobban meglepődött. Nem gondolta, hogy barátai így aggódnak érte. Annyira uralták mindennapjait a gondok, hogy még Mogyit sem vette észre, ahogy követte.

- Ti így figyeltek rám? – kérdezte hatalmas füleit a földig lógatva.

- Bizony, és most elmondod, mi történt! – dörmögte Nagymaci a többiek helyeslő fejbólintásai között.

- Rendben, de akkor foglaljatok helyet, mert nem lesz olyan rövid. – mondta, és a hatalmas tölgy árnyékában letelepedtek köré a puha mohapárnákra.

- Az ott kezdődött – vágott bele mondandójába Kéknyúl –, hogy ük-üknagyapám, aki szintén Kéknyúl, ugyanilyen szivárványos hassal, mint én, sőt minden rokonom így néz ki, szóval ő több mint kétezer évvel ezelőtt egy hatalmas feladatot kapott. Egy reggel a farsangot követően csodás hangot hallott, amint odújában, a puha alomban nyújtózkodott. A hang pedig egy feladattal bízta meg őt és minden leszármazottját: „Mától kezdve Kéknyúl téged és családod minden tagját az idők végezetéig a farsangot követő napon szólítani foglak, hogy összegyűljetek és minden jó gyermeknek ajándékot vigyetek a nevemben szerte a világon húsvét napjának hajnalán. A feladatról csak ti tudhattok, és hogy felismerjétek egymást, bárhol is legyetek, megkülönböztetlek titeket a többi nyúltól és bundátok mindig kék lesz, hasatok pedig a szivárvány színeit hordozza a béke jeleként.”

- Te vagy a Húsvéti Nyúl??!!! – vágott közbe a döbbenettől álmélkodva Bodrikutya.

- Ezért tűnsz el minden évben farsang után és jössz vissza csak húsvétot követően…. – állapította meg következtetésképp Szürkeszamár.

- Pontosan. Azóta a Kéknyúl család minden nemzedéke felkerekedik farsang után és összegyűlünk ük-üknagyapámnál, készülve a húsvétot megelőző napokra, hogy eljuttathassuk az ajándékokat minden gyermeknek, aki megérdemli. Idén viszont többen is betegek lettek közülünk és nem tudtak útnak indulni, ezért azt a feladatot kaptuk, hogy lakóhelyünk környékén szervezzük át körzeteinket úgy, hogy mindenkihez eljuthasson valaki.

- Akkor ezért rohangáltál állandóan! Mindenféle üzeneteket küldtél a madarakkal. – vágta rá Mogyi – Láttalak a rigókkal, fülemülékkel, de még az öreg Gólyanénit is rögtön lerohantad, ahogy hazaért, még kipihenni sem tudta magát és már ott is voltál nála.

- Hát igen. Ők a leggyorsabb hírvivők. Gólyanéni pedig üzenetet hozott a déli unokatestvéreimtől. Úgy néz ki, lassan mindenhova el tudunk időben jutni, viszont egyetlen óriási gondom van, amit nem tudok sehogy sem megoldani.

- Mi az? Mondjad el nekünk, hátha segíthetünk… - ajánlották barátai, akik már értették, micsoda teher nyomja öreg barátjuk vállát az utóbbi időben.

Szegény Kéknyúl hatalmas levegőt vett és a meghatottságtól könnyek szöktek a szemébe, amire még ő maga sem tudott visszaemlékezni, hogy valaha megtörtént volna.

- Az a baj – sóhajtott egy nagyot –, hogyha elmegyek innen az ajándékokkal, olyan nagy a területem, hogy nem érek vissza Rozikához és Gittához, hogy nekik is becsempészhessem ajándékaikat abba a gyönyörű fészekbe, amit minden évben készítenek.

- Jajjjj! – kiáltottak mindannyian szinte egyszerre, hiszen pontosan tudták a két kislány milyen nagy munkával készíti évről évre a teraszukon lévő fészket, hisz még ők is sokszor segítettek nekik a füvet és a díszítő virágokat gyűjteni a mezőn.

- Elmentem már Momóhoz is tanácsot kérni. Tudjátok, ő mindent tud rólam, hisz ő is több ezer éve őrzi az embereket, de még ő is tanácstalan volt. Szüvellőt és tündéreit nem kérhetem, hisz túl picik ahhoz, hogy segíteni tudjanak, Balambér pedig ki sem teszi a lábát a barackosból.

- Akkor majd mi segítünk! – jelentette ki Szürkeszamár, akitől senki nem várta ezt a határozottságot, hisz általában nem erről híres.

- Igen, igen – kiabálták a többiek is – mondjad, mit kell csinálnunk és mi megtesszük!

Kéknyúl eddig is tudta, barátai mind különlegesek és sok mindent kérhet tőlük, de nem gondolta sosem, hogy élete legnagyobb feladatában is ők fognak a segítségére lenni. Ha lehet mondani, még jobban meghatódott, mint az előbb és már fülei sem súrolták a földet, kezdték régi formájukat elnyerni.

- Hát az ajándékok már megvannak, azt mindig megkapjuk a madárpostával a farsangot követő hetekben. De el nem árulhatjátok senkinek! Soha! Nem tudhatja meg senki, még véletlenül sem, mit is csinálok én valójában az év ezen időszakában! Senki! Értettétek?

Mindannyian bólogattak és boldogok voltak, hogy egy ilyen fontos feladat elvégzésében segíthetik barátjukat, Kéknyúl pedig boldog volt, hogy végre ők is megtudták, nem nyaralgatni járt ő minden évben, hanem élete legfontosabb feladatára készült.

A húsvétvasárnapot megelőző estén így átadta az ajándékokat Nagymacinak és lelkükre kötötte, hogy pirkadatig mindenképp a helyükön kell legyenek, hisz a kislányok a nap első sugaraival együtt ugranak ki ágyukból és szaladnak az ajtóhoz meglesni, mit is hozott nekik a Húsvéti Nyúl. Ő pedig elindult, hogy minden gyorsaságát kihasználva odaérjen pirkadatig minden gyerekhez, aki őt várja.

Nagymaciék éjfélkor gyülekeztek a kerekerdő szélén és indultak Rozikáék házához, ahol Momó már várta őket, hisz őt is beavatták ebbe a nagy titokba, legyen segítségükre. Momó ott is állt már a kapuban, amit résnyire nyitott és a kis társaság óvatosan lopakodva a teraszra ért, a gyönyörű fészekhez, amit a kislányok idén is a mező virágaival díszítettek és Bodrikutya segített nekik Mogyival. Szépen elrendeztek minden apróságot, hiszen ha van gyermek a faluban, aki megérdemli ezeket, akkor ők most épp bent alszanak a házban. Mikor elkészültek és újból a kapun kívülre kerültek, nagyot sóhajtottak a megkönnyebbüléstől és elbújtak a kerítést díszítő aranyvessző bokor mögé. Várták a hajnalt. Ahogy pirkadt, tényleg hallották a házból az aprócska lépteket, siettek az ajtó felé, amit óvatosan ki is nyitottak és örömmel mutatták egymásnak azokat a meglepetéseket, melyeket az idei húsvéton kaptak. Ekkor érkezett meg Kéknyúl és boldogan ölelte át barátait, akikkel együtt idén is teljesíteni tudta családja évezredes feladatát, amivel örömet okoznak minden gyermeknek szerte a világon, Momó pedig boldogan nézte barátait és a kislányokat az asztal alól.

Rószegh Lili