A múlt héten ugyanis előállt az a helyzet, hogy a nem is olyan régi gázkazánom valami miatt úgy döntött, nem akar tovább dolgozni… Természetesen ezt szombat reggel teszi meg és persze nem nyáron, amikor annyira nem izgatna senkit, de szerencsémre nem a leghidegebb napokat választotta a sztrájk eme formátumára. Ilyenkor fordul elő az, hogy bár századunk nem oly feminista, de mégiscsak élethez szoktatott harmincas hölgyei is kisebb ijedtségen esnek át és próbálkoznak mindennel, hogy életet leheljenek kis fűtőszerkezetükbe. Ezt tettem én is nagy lelkesen. Minden gombot, tekerőt felhasználtam, megnéztem még a főkapcsolót is és mindenféle áramot szolgáltató, kapcsolható ketyerét, hátha azzal van a gond, de nem. Ekkor pattan ki néhány ember fejéből az ötlet, hogy hagyjuk pihenni azt a szegény kazánt, hátha egyszerűen csak nem akar most dolgozni, mert már elege lett a nagy téli munkában és majd később újra kapcsolunk mindent, kihúzzuk és hasonlók. Ha most netán egy szakember olvassa, nem hinném, hogy a szívéhez kapna, mert szerintem már épp eleget találkozott hasonló házi praktikákkal, amit természetesen csak egy széles mosollyal tud nyugtázni és meg is értem. Azonban én nem akartam ennyi ideig várni, ezért a kazánon lévő telefonszámok közül lelkesen kezdtem azt tárcsázni (már a fogalom is visszás a mai világban… egy „okosnak” titulált telefonon nem tudunk tárcsázni, de hát ez van…), szóval hívtam a számot, ami el az volt írva „ügyelet”, szívemben minden reménnyel. Közben persze édesapámat is tájékoztatva, hátha az ő mindenhez értése ezen a helyzeten is tudna segíteni, de persze ő is inkább a telefonálást javasolta.

Az „Ügyelet” fel is vette, bár nem elsőre sikerült egymással érdemi kommunikációt is folytatni, csak a másodszori csengetésre kérdezte meg valaki, hogy én mit szeretnék szombat reggel, kellően álmos hangon, amiből simán fel lehetett ismerni az éppen ébredő ember kissé zavarosabb mondatait, amit még én is tetéztem azzal, hogy az ügyeletet kerestem. Számomra teljesen evidens volt, hogy ő tudni fogja, miről is beszélek, de pár másperc múlva kiderült, hogy ő semmiféle ügyeletet nem jelent, így már csak imáimba tudtam foglalni, hogy legalább gázszerelőt sikerült felhívnom és felébresztenem szombat reggel. Szerencsére ezen irányú kérdéseimre a válasz megnyugtató volt és immár teljes lelkesedéssel kezdtem magyarázni a minden valószínűség szerint pizsamájában az ágy szélén ücsörgő, hangjából ítélve fiatalembernek, hogy mi is a probléma. A még nagyobb szerencsém pedig az volt, hogy nem elküldött melegebb éghajlatra, hogy illeszkedjek ezzel a szófordulattal problémám jellegére is, hanem megértően elkezdte kérdezgetni, mit látok, milyen típusú a kazán, van-e valami száma, amivel engem legalább megnyugtatnia sikerült, majd közölte, hogy minden bizonnyal a „vezérlő agyát” kell majd kicserélni, de ha nem fagynék meg hétfőig, ő inkább akkor jönne már reggel korán. Már a kazánomnak is vezérlő agya van. Tudtam én ezt mindig, hogy ezek a tárgyak önálló élettel és gondolatokkal rendelkeznek, nem véletlen, hogy jó szóval próbálom őket mindig munkára sarkallni… több-kevesebb sikerrel, de azért nem panaszkodhatok, igazán rendes és jó „munkásaim” vannak.

A lakás két nap alatt kellően hűvössé vált, mire ő ideért és megvizsgálva betegemet, felállította a helyes diagnózist, amit már a telefonban is közölt velem, tehát tényleg értő orvosára találtam kis kazánomnak. Másnapra sikerült beszerezni az új „vezérlő agyat” és csak reméltem, hogy beszerelve majd ugyanúgy fog emlékezni mindenre, amit korábban évekig csinált. Közben kiderült, hogy a helyi állatkert cápáitól érkezett a kazándoki, mert hát nekik is olyan fűtésük van, mint nekem, így már tényleg megnyugodtam, hogyha a cápáknak elég és mindenféle más tengeri élőlénynek, akkor nekem is jó lesz az új elmével felvértezett kazánom, ami szép lassan elkezdett újra duruzsolni, mint régen. Ekkor még csak a lelkemet melengette és minden bizonnyal csak pszichésen éreztem a meleget, azonban szép lassan újra olyan kellemes időjárás lett kis lakásomban, mint korábban.

Ez a pár nap viszont elég volt ahhoz, hogy az embert újra szembesítse azzal, amit már az első sorokban is írtam. Nem természetes, hogy ez mindenkinél így van és vannak bizony, akik télen és a hidegebb napokon sokkal kevésbé érzik, mit jelent szó szerint az otthon melege. Hálás vagyok, hogy nekem ez megadatott és legyünk mindannyiak azok, akik ilyen kényelemben élünk és azoknak is mondjunk köszönetet, akik képesek szombat reggel egy ijedt hangú vadidegen nőt megnyugtatni, hogy majd meggyógyítja ő azt a kazánt, csak várjunk vele egy kicsit.

Rószegh Lili