Bevallom, ismét szenvedélyemmé vált az olvasás. Elektronikusan és papíralapon is falom a könyveket, s a világom mindegyik által újrarendeződik.

Minden könyvvel új életet élek, megismerkedem idegen tájakkal, emberekkel, élményekre teszek szert. A mindennapokban a látható lényem mögött az olvasási élményeim húzódnak meg és gyakran olvasási élményeim alapján némán kommentálom a környezetemben lejátszódó eseményeket.
Egy tudományos konferencián egy professor emeritus társaságában ebédeltem, s az asztalnál felmerült téma, a szarvasgomba ára, hallatán értetlenkedett: miért is olyan drága ez a gombafajta? Az asztaltársaság tagjai elmondták ismereteiket a témáról, én pedig mosolyogva megállapítottam, hogy ők nem olvasták Leslie L. Lawrence tollából A rodzsungok kolostorát. Persze hallgattam mélyeket, gondoltam jobb nem előhozakodni a tibeti nyelvkiharapós élőhalottakkal.

Egy ismerősöm isztambuli utazásáról mesélt. Meglepődött helyismeretemen, s még nagyobbat nézett, amikor megtudta, hogy magam ugyan nem jártam ott, de olvasmányaimon keresztül az elmúlt heteket Bizánc-Konstantinápoly-Isztambul városában töltöttem.

Persze, az életet élni kell, s nem csak könyveken keresztül megismerni. A tapasztalati tudást semmi sem pótolhatja, de be kell vallanom, hogy az olvasás megszerettette velem a telet. A kertem, növénykéim békésen alusznak a hótakaró alatt, közben én időben és térben is nagy kiterjedésű intervallumban teszek sétákat a meleg szoba kényelmes zugában. Hóolvadás után a könyvek újra háttérbe szorulnak, előkerül a kert, a gyakorlati utazások, a tapasztalatok és a kalandok közvetlen átélése.
Addig pedig olvasok bőszen s minden egyes könyv után egyre tisztábban látom: mennyi mindent nem tudok a világról!
Szokásos csatakiáltásunk ("Kalandra fel!") helyett ezúttal azzal köszönök el Önöktől, Kedves Olvasóink, hogy "Könyvre fel!"

B. M.