Anastasia több személyisége eleinte szórakoztatott, majd egyre inkább értetlenkedve figyeltem, hogy a benne élő istennő és a tudatalattija szöges ellentétben álló üzenetei ellenére ő harmadik módon viselkedik. Igazából vártam, hogy kiderüljön, hogy a benne élő istennő vajon a görög mitológia mely istennőjét kívánja megjeleníteni, hiszen minden nőben élnek ezek az istennő-archetípusok, de aztán rájöttem, hogy az üzekedés istennője ebben a formában nem maradt fenn a görög mítoszokban, azért nem ismerhetem. A józan ész hangját megtestesítő tudatalattijának észrevételeivel sokszor egyetértettem, de teljesen mindegy volt, mert főszereplőnk úgysem hallgatott rá.
Egyébként nem ismerjük meg főszereplőnket, az egyes szám első személyben író Anastasiáról csak néhány ismerettel gazdagodunk. Leginkább annyit tudunk meg, hogy kívülről ő hétköznapi kinézetűnek állítja be magát, de Gray a szépségére bukik. Ja igen, és van egy diplomája, amit jó, hogy közöl velünk, mert ezt bizony sosem feltételeznénk róla, főként nem a korbáccsal történt közösülésé és a bőröves elfenekelése után.
A férfi főszereplő, Gray még kevésbé bontakozik ki előttünk. Azt megtudjuk, hogy tud helikoptert vezetni, beszél franciául, kiválóan zongorázik és eszméletlenül gazdag. Utóbbi kapja a legnagyobb hangsúlyt, Anastasia állandóan Gray szépségéről áradozik. Azt persze nem tudjuk meg, hogy mibe szeret bele, de természetesen halálosan beleszeret a férfi főszereplőbe. Egyébként a többi szereplő épp ennyire élettelen és papírmasé. Egyedül Anastasia édesanyja mond ki egy kulcsmondatot: vajon Gray megfelelő lesz-e a lányának, pedig a lánya több száz oldalon attól retteg, hogy ő nem lesz megfelelő ennek a nyilvánvalóan tökéletes hímpéldánynak. Ana projektál, pont ő becsüli le magát, már azzal, hogy belemegy ebbe a lealacsonyító elvárástörténetbe, amely egyébként érdekes kérdéseket vet fel akár a házasságon belüli erőszak kérdéséről is. Hogy meddig kell elmennie egy nőnek szexuális téren, mi fér bele, hogy boldognak lássa a szeretőjét.
Ana fő problematikája az, hogy ő többet akar. Márpedig ahogy haladnak előre az oldalak, egyre többet kap. Gray bemutatja a szüleinek, közös fotójuk jelenik meg a sajtóban, barátnőként mutatja be, stb. És egy idő után az ember kezdi elveszíteni a fonalat, hogy egyébként ez a könyv miről szól? Leginkább az üzekedésről, mert más szóval nem igazán lehet jellemezni ezeket a szexuális benyomulásokat, amivel nem is lenne gond, csak nem kellett volna a szerelmet belevenni. Így ugyanis az embernek végleg az a véleménye támad, hogy az indiaiaknak bizony igaza van, s a nyugati emberekkel az a fő gond, hogy nem tudják nevén nevezni a dolgokat. Mert amit mi szerelemnek hívunk, az csak a szexuális vágy, aminek semmi köze a másik teljes elfogadásán alapuló szeretethez.Egyébként nyomasztó és félelmetes, ahogyan Gray ellenőrzi a lányt, s legalább ennyire sokkoló, hogy ő mindebből semmit sem érzékel, de legalábbis képtelen értelmezni a szituációkat.
A párbeszédeknek konkrétan nincs értelme, a levelezésüknek szintén.
Azt hiszem, jobban tetszett volna, ha a történet mindösszesen annyi, hogy egy szűzlány belecsöppen a szado-mazo szex kellős közepébe, tapasztalatokra tesz szert, aztán köszöni, de kiszáll belőle. Vagy nem. Tudom én, hogy van folytatása a történetnek és azt is sejtem, hogy sok-sok szex után végre kiderül, hogy bizony ez mindkét fél részéről igazi szerelem s boldogan élnek a játszószobában a bőrövek elkopásáig. Biztosan szuper egyébként a folytatás, csak épp elég lett volna minderre egyetlen kötet, mert ez a több mint 600 oldal normál esetben 50-nél (legyünk stílusosak) többet bizony nem érdemelt volna. Értem én azt is, hogy divat lett vaskos könyveket írni, de amit szabad Tolkien kaliberű szerzőknek, azt azért nem szabad mindenkinek.
Az általam forgatott példányt azzal reklámozták, hogy „Új fordítás”, hát, azt hiszem nem lehetett könnyű a fordító dolga, mert nagyon minimális szókinccsel íródott könyvről van szó és a „pirul”, „szétesik”, „kefél”, „összeomlik”, „orgazmus” szavak oly nagy számban szerepelnek, hogy nem lehet őket szinonimával helyettesíteni.
Ami azt illeti, zavaró könyv, az ember rosszul érzi magát tőle s egy idő után már csak arra tud gondolni, hogy egy korszak szellemi minőségéről legjobban irodalmi alkotásai árulkodnak.
A világ megérett a pusztulásra.
Addig is olvassunk olyat, ami megéri a rá fordított időt és energiát.
(K. G.)