A nyugati, a kínai és az indiai orvostudomány nem is különbözik egymástól annyira, mint azt gondoljuk. Mindháromban jelen van a test egyes elemei egyensúlyának helyreállítása, mert annak hiánya vezet a betegségekhez. A kínai orvoslás jin és jang elmélete ugyanazon alapul, mint Alkmaión (i.e. 600 körül) görög orvos gondolatai, aki szerint az egészséget az ellentétpárok harmóniája teremti meg. Az indiai orvoslás elemekre és elvekre tagoló szemlélete Marcus Aurelius római császár orvosa, a pergamoni Galénosz (Claudius Galenus, élt: 131–201 között) négy testnedv tanára hasonlít, amit tudományosan humorálpatológiának neveznek. A gyógynövények használata mindhárom kultúrában a megbomlott egyensúly helyreállítását célozta.
Részlet Dioszkuridész i.sz.50-70 között keletkezett De Materia Medica című gyógynövénykönyvéből (a kép forrása: www.blackcreek.ca)
Az első gyógynövényleírások Babilóniához köthetőek. A legátfogóbb fennmaradt munka az i.e. XVI. századból származó egyiptomi papiruszon őrződött meg. E fejlett kultúráktól került át a tudás az ókori görögökhöz (gondoljunk Hippokratészra), majd a rómaiakhoz és ezek az ismeretek a XVII. századig hatással voltak az európai orvoslásra.
A római birodalom hanyatlásának idején Nursiai Szent Benedek, a nyugati szerzetesség atyja megalapította Monte Cassino hegyén a bencés szerzetesrend anyakolostorát. A lélekről és a testről való gondoskodás vált a kolostori élet központi céljává. A betegek ellátása a legfontosabb feladat lett, s nem csak a rend tagjait, hanem minden hozzájuk fordulót gyógykezeltek. Kialakult a kolostori gyógyszertan, Cassiodorus (480 k.–570k.) bencés szerzetes felszólította társait, hogy ismerjék meg a gyógynövényeket és az ókori orvosok munkáit. A „Karoling reneszánsz” alatt további lendületet kapott az orvostudomány, az idővel nehezen elérhető antik gyógynövények leírását helyi gyógynövények ismertetésével pótolták.
A IX. századtól a kolostorok a kultúra és a gazdaság központjaivá váltak, saját kertjeikben termelték meg a gyógynövényeket, a szerzetesek megismerkedtek az orvostudomány alapjaival, betegápolási és orvosi feladatokat láttak el. Az új kolostorok alapításakor a gyógynövényeket, magjaikat magukkal vitték, a kolostorokban szárítóhelyiségeket alakítottak ki. Egyes álláspont szerint a gyógynövény hatóanyagot tartalmazó részének neve, a drog szó a középfelnémet „drög”, szárítani szóból ered.
Kolostorkert 1550 kürül (a kép forrása:https://blackcreek.ca/village-herb-garden/)
A kolostori gyógyászat főként a gyógynövényekre és az ásványokra koncentrált, valamint megelőzésre és táplálkozási tanácsokra. Az érvágás és a piócával való köpölyözés az emberekben felborult nedvek egyensúlyának helyreállításával gyógyított. A betegek száma egyébként a böjti időszakban kiemelkedően megugrott, hiszen a betegek a gyógyfüvek mellett ilyenkor is kaptak húst…
Időközben az arab orvostudomány is erőre kapott, az európai tudósok megismerkedtek tudományukkal. Kórházak, orvosiskolák, egyetemek létesültek. Nápolytól délre alapították meg a híres salernói iskolát, ahol vallási hovatartozástól függetlenül nők és férfiak is dolgoztak, új impulzusokat adva a kolostori gyógyászatnak.
S ha már nők, említsük meg mindenképpen Bingeni Szent Hildegardot (1098–1179), Didibodenberg és Rupertsberg apátnőjét, aki a kolostori gyógyászat utolsó jelentős művét alkotta meg. Physica című munkája főként a gyógynövényekről szól, külön érdeme, hogy a népi orvoslással is foglalkozik, a teremtés egészét (embereket, növényeket, állatokat) pedig egységes összefüggésben szemlélte.
A magát "indocta"-nak, azaz műveletlennek nevező Szent Hildegard (a kép forrása: https://vaciegyhazmegye.hu/galeria/4193/A-HET-SZENTJE-BINGENI-SZENT-HILDEGARD.html)
A kolostori iskolák alapítása a XI. századtól alábbhagyott, a kolostori gyógyászat korát a skolasztikus orvostudomány követte, ami az orvosi egyetemeken oktattak önálló szakként. A két irányzatot egyesítette munkásságával Albertus Magnus (1193–1280), orvosi vonatkozásokat tartalmazó botanikai kézikönyvet alkotott. A drága egzotikus gyógy- és fűszernövények szerepét európai társaik vették át, a gyógyító tápláléknövények alkalmazása mindig jelentős volt a kolostori gyógyászatban.
A mérgekkel gyógyítás, a vegyszerek (pl. higany, arzén) túlzott használata a fekete halálként elhíresült pestis idején mértéktelenül elterjedt. Theophrastus Bombastus von Hohenheim, ismertebb nevén Paracelsus a mérgek alkalmazásának mértékletessége mellett állt ki. Elvetette a humorálpatológiát és az egyik legősibb elmélethez, a szignatúratanhoz nyúlt vissza. A természeti népek, ősi tudás gyakran élt a felismeréssel, miszerint a természet az alaki hasonlósággal megjelöli, hogy melyik növény milyen betegségre való, milyen szervet gyógyít.
Kolostorkert napjainkban (a kép forrása: www.healthyhildegaer.com)
A könyvnyomtatással az ókori gyógyászati könyvek szélesebb rétegekhez jutottak el, a gyógynövénytermesztés és a kolostori patikák virágzásnak indultak, amelynek német területeken Napóleon hódításai vetettek véget. Azonban a „hagyományos” gyógymódok nem tűntek el, még a második világháború idején is a gyógynövényekkel történő gyógyítás volt a meghatározó az orvoslásban. A kémia fejlődése háttérbe szorította/szoríttatta a gyógynövényeket, az elmúlt évtizedekben mégis csökken a gyógyszerek iránti bizalom és a természetes, „szolíd” orvoslás iránt pedig nő az érdeklődés, a kolostori és népi gyógyászat által használt növények hatásait tudományos vizsgálatok is igazolják.
Bodor Marika
Érdeklődsz a gyógynövények iránt? Szívesen fogyasztanál speciálisan Neked összeállított gyógyteá(ka)t? Szakmai vizsgával rendelkező fitoterapeuta vagyok, a 20/454-3349 telefonszámon, és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen keress bizalommal!